EGY IGAZI AMERIKAI LÁNY 1.
…
Az igazat megvallva, én egyáltalán nem vagyok az a fajta ember, akit bátornak lehetne nevezni. A suliban kiállok azok mellett, akikkel gúnyolódnak a többiek csak azért, mert nagyon jól emlékszem, milyen volt az, amikor engem gúnyoltak Marokkóban, meg az egész beszédjavító izé alatt.
De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az a fajta lány lennék, aki mindenféle veszélyes dolgokba veti bele magát, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben aggódna a saját biztonsága miatt. Úgy értem, mostanában a legkomolyabb dolog, amire rá lehetett fogni, hogy fizikai kontaktust igénylő csatározás lett volna, akkor volt, amikor Lucyval a távirányító birtoklásáért szálltunk harcba.
Nyilvánvaló, hogy nem szeretek szembeszegülni senkivel. Mármint, persze, az alkotó szellemem nevében is megpróbálok csapást mérni Susan Boone-ra azzal, hogy bojkottálom az óráit, meg minden. De igazából egyszerűen csak túlságosan kellemetlenül éreztem volna magam, ha vissza kell mennem oda, azok után, hogy olyan megaláztatás ért a múltkor.
De végül is ez mindegy. Az, amit ezután tettem, az annyira nem volt jellemző rám, hogy olyan volt, mintha valaki egy pillanatra átvette volna az irányítást a testem felett, vagy ilyesmi. Csak annyit tudok, hogy az egyik pillanatban még ott álltam, és néztem, hogy Mr. Uptown Girl felemeli a puskáját, hogy rálőjön az elnökre, amint az kilép a Capitol Cookies ajtaján…
…és a következőben rávetettem magam.
… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
